Sex, drugs, gods &rock ‘n’ roll
TTH Színpad: Harsányi Attila és vendégei
Sex, drugs, gods &rock ‘n’ roll
Páratlan, tomboló siker volt idén tavasszal „Rudolf Hess tízparancsolata” Harsányi Attila tolmácsolásában. Most, idén ősszel színpadra kerül a „Sex, drugs, gods &rock ‘n’ roll” az Aradi Kamaraszínház és Harsányi Attila újabb meghökkentő produkciója.
Így írtak róla:
„Fogalmunk sincs, hogyan kap levegőt Harsányi Attila az egylélegzetnyi poén-szökőárban, nevettünk, röhögtünk, hahotáztunk, de a végén bizony elakadt a lélegzet.”
” Ez egy olyan alakítás, amely ámulatba ejt, lehengerlő, elbűvölően páratlan,- ahogy ez az egész előadás is az.”
A számtalan díjat begyűjtő radikális ”stand uptragedy” Eric Bogosian és José Saramago szövegei nyomán, Harsányi Attila tolmácsolásában. A Ponyvaregény és A Wall street farkasának hangulatát idéző ámokfutás, Miskolcon, Tudomány és Technika Házában!
A kezdés előtt már egy órával, 18:00 órakor érdemes érkezni, hiszen minden kedves nézőt vendégül látunk az előadás előtt egy pohár borra. A 19:00 órai kezdésig élő zene és kitűnő borok várják a nézőket az előadás után pedig az „after csevely” keretében a fellépők találkoznak a kávéházi térben a közönséggel.
Jegyek elővételben itt oldalunkon,
illetve július 20-tól az Antik art cafe kávézó és antikváriumban, a Déryné utca 2.sz. alatt vásárolhatóak.
Következő esemény
Ne kérdezd, ki voltam! – Nagy-Kálózy Eszter Karády estje
Utazás Nagy-Kálózy Eszterrel és Karády Katalin dalaival a 40-es évekbe.