Csuja Imre / Imi, mondj egy verset!
Csuja Imre önálló estje a TTH Színpadon!
Csuja Imre / Imi, mondj egy verset!
Csuja Imre önálló estje a TTH Színpadon! Az egyik legnépszerűbb magyar színész, nemzedékek példaképe szeptember 29-én hétfőn este 19.00-tól a miskolci Tudomány és Technika Háza színpadán lép fel.
Csuja Imre verssel él és versben gondolkodik kicsi gyerekkora óta. Esténként falusi házukban a nagymamájától tanult verseket, meséket, a család és a szomszédok nagy nyilvánossága előtt elmondhatta. Hamar megtanulta, milyen az, kiállni és mondani! A vers, a versről való gondolkodás később színészi pályáján is végigkísérte. Önálló estjének egyik ihletője, az utcán, tanyán, gyárban, üzletben – szóval bárhol lehet verset mondani élménye. A másik pedig a versről való beszélgetés: Ady Endre és Babits Mihály, a két költőzseni kapcsolódási pontjai.
Az este hétkor kezdődő előadás előtt már egy órával érdemes érkezni: élő zene és kitűnő borok várják a nézőket. Az előadás után pedig az „after csevely” keretében találkozhatunk kávéházi térben a művésszel, Ráczkevy Ildikó segítségével.
Következő esemény
Háttérsztorik: ahogy még nem volt....
Nem csak egy előadás, hanem egy élményteli miskolci este!